A Szendrői Vitézlő Teljesítménytúra már csak a neve miatt is nagyon vonzó dolog, nagy kedvünk volt rajta elindulni már tavaly is. Akkor valahogy kimaradt, de idén bepótoltuk. A Decathlon túrán elkapott bennünket a láz, és kiszámoltuk, hogy nem is vagyunk annyira hátul a teljesítményünkkel. Egy kisebb túrán talán még előrébb is végezhetnénk, nosza, lássuk.
Szendrő kellemes bő két óra autózással megközelíthető. A túra startját tíz harminckor zárták, szóval azért reggel indultunk. Otthon felpakoltunk, izotóniás sportital (ez nem vált be később), szőlőcukor, szendvicsek, műzliszeletek, túrafelszerelés. Menet közben majdnem megállunk a szokásos cukrászdánál Mályiban, de rájövünk, hogy még alig múlt nyolc óra, sütizni ez azért korán van.
Edelényben elhajtunk a szépen felújított kastély mellett, és máris Szendrőn vagyunk (előbb Szendrőládon, de már arra is azt hisszük). Nagyon sok biciklis van, ez biztosan már a Vitézlő kerékpáros távjának köszönhető. Sokan tekernek, mások láthatóan most hagyják el a szállást, jó nagy a nyüzsi.
Szendrőn az iskola mellett pár kört kell tenni a parkoláshoz, jó sok a kocsi. Azért találunk egy viszonylag közeli és biztonságos, bár kétségesen szabályos helyet, de nem keresünk tovább, indulunk.
Az iskolaépületben befizetjük a díjat, megkapjuk az itinert. Mosdóba menés után indítjuk az órát a startban.
Elindulunk, és máris megállunk, könnyítünk a hátizsákon pár szendvicsnyit. Aztán vetkőzünk, mert szerencsére nagyon jó lett az idő, melegünk van.
Az első ellenőrző pont a falu feletti várhegy, út közben kellene lennie a ládának is, amit beiktattunk az útba. A helye meg is van, a láda sajnos nincs, eltűnt. Már előttünk sem találták meg. Készítünk pár fotót a hűlt helyéről, ezt később a rejtő elfogadja, mintha megtaláltuk volna a ládát.
357. Szendrői Várhegy és a Felsővár kilátó (-C) (GCszvr)
Hosszúság E 20° 44,027'
Magasság: 202 m
Geoláda típusa: Hagyományos geoláda
Az ellenőrző pontnál látják, hogy teszünk egy kis kitérőt, azt hiszik eltévedtünk, és úgy útbaigazítanak, hogy még. Mi azért a GPS-t követjük, ereszkedünk le a várdombról. Jönnek szembe is, néha egész osztályok, de úgy gondoljuk csak annyi történt, hogy összeérnek a különböző hosszúságú útvonalak.
Tovább menve látunk egy csapatot a mezőn, indulunk utánuk, de hamar egyértelmű lesz, hogy ők nagyon mesze vannak a helyes ösvénytől, szóval mi inkább visszavágunk a megfelelő irányba. Keressük a szalagozással kijelölt erdei utat, ami nem esik egybe az előzetesen elkészített GPS útvonallal. Kicsit kísérletezünk, nyomunkban egy nyugdíjas hölgykülönítménnyel, akik kissé bizonytalanok a helyzetben, de rálelünk a jó irányra s mindenki megnyugszik.
Szembetalálkozunk egy hihetetlenül aranyos vizslakölyökkel, üdvözöljük egymást, de már rohan is a következő csoport szaglászására.
Folymatosan iszogatunk és szőlőcukrozunk, mert az út ismét emelkedni kezd. Szépen komótosan, de határozottan. Aztán egyre merdekebben. Végül felérünk a tetőre és ereszkedni kezdünk Abod felé. Az út nehezen járható, bokrok és cserjék nehezítik a járást, örülünk, amikor túl vagyunk ezen a szakaszon.
Abodot meglátva éppen elér minket a dél, a templom harangszóval köszönt bennünket. Bent a faluban bámészkodunk, látunk pónicsikót is, ha minden igaz épp előző nap született.
Az ellenőrző pont után feltöltjük a kulacsokat vízzel, akinél van izotóniás port is kever bele. Szendvicset is eszünk és fordulunk, félúton vagyunk körülbelül.
Négy kilométer patakvölgyben, emelkedő nélkül következik, itt nagy tempót megyünk. Aztán következik az utolsó nagyobb emelkedő, az utolsó ellenőrző ponttal. Itt kapunk édeséget, és látjuk, hogy egy kecskefarm mellett vagyunk, akik kihagyták a lehetőséget, nem települtek ki a vándorok fogadására.
Lassan, de folyamatos menettel feljutunk a csúcsra és ereszkedünk vissza, a Szendrő felé vezető műútra. Itt komplett középiskolás osztályt előzünk, találgatjuk ki a tanár, ki a kísérő szülő.
Szendrőt elérve az út már sima, de azért nem könnyű, sőt igazán keserves az utolsó szakasz. Nagyon szeretnénk már a célba érni. Fájnak a lábak és az izmok és elkezdenek dagadni a szöveteink, a kézfejünk. Egyszerre mindkettőnknél, szerintünk az italunk a ludas benne, majd kísérletezünk vele.
A célban nagy fellélegzés, megkapjuk az oklevelet és a kitűzőt, ami a teljesítőknek jár.
Az eredményekre keddig kell várni, de akkor megtudjuk, hogy tényleg nem is rossz az eredményünk - sőt valójában szuper jó a helyezés. A fájdalom kezelésére elsőrangú írt ad a sikerélmény.
Hazafelé lendületesen jövünk, veszünk egy hatalmas kólát, majdnem el is fogy, mire hazaérünk. Kajálásra gondolni sem akarunk eleinte, azért út közben megállunk egy benzinkútnál jégkrémezni, illetve itthon már jöhet a szokásos gyorskaja, ezúttal KFC csirke.
Megérdemeltük.
