A második kereső körút tervezésekor ér a megdöbbentő tapasztalat: hogy mik vannak ebben az országban!? Csuda – pedig azt gondolnám, hogy eléggé ismerem az országot. Sőt, azt gondolnám, hogy jól. A sok kirándulás, a gyermekkortól folyamatos országjárás, az olvasás, az odafigyelés során megismerhettem. Ha tehetem itthon nyaralok – csak kicsit drágább mint külföldön, de érdekesebb. És mégis: hogy mik vannak.
Ez a második fontos tanulsága a geocaching-nek.
Első rejtek: Sátoraljaújhely – Libegővel a Magas-hegyre (GCLIB)
Szélesség N 48° 24,096' Hosszúság E 21° 37,889' Magasság: 494 m
Az ország leghosszabb libegője. Na, ez már valami. Már nyaraltam a környéken, ahogy közeledünk mesélem is mekkorát nevettem, amikor megláttam a beharangozott szuper nyaralót. Ami valójában egy rom volt. A tulaj javítgatta, nem is csoda, hogy például rázott a víz a zuhanyzóban. Szóval most egy kicsit mintha hazatértem volna. De a város túlsó végébe mentünk, hogy megkeressük a libegő alsó állomását. Egy kicsit izgalmas volt, hogy működik-e a libegő. Mégiscsak szeptembert írunk - de kellemes csalódás ért: járt. Leparkoltunk, megközelítettük. Jegyet kellene venni. Szerencsére volt némi mozgás, de az egyetlen ember, aki a készülék tartozékának tűnt kijött a kuckójából és tett-vett, de nem nagyon akart velünk szóba állni. Most mi lesz? Semmi gond, kis idő múltán megjelent egy ifjú hölgy az ablak mögött és megvehettük a jegyet. Indulunk libegni. Nem is hosszú. Nem baj, megyünk. Túljutva az első meredélyen meglátjuk: mégis hosszú. Majd félóra libegés, evés, ivás, nézelődés. Ny. tüsszög, frissen kaszáltak. Nesze neked tiszta hegyi levegő.
Felérünk. Beállítjuk a koordinátát, látjuk az irányt. Cél a kilátó túlfele. Gázolunk az avarban, a GPS jól vezet, de sok a szúnyog. Megtaláljuk az ismerős sziklát, logolunk, aztán megpróbálunk kimászni a kilátó alapjához az erdőből. Ez nehéz. Levágott faágak mindenütt, de végül sikerül átmásznunk. Úgy döntünk, nem kilátunk, megyünk tovább. Pár fotó, libegés lefelé, szemben rengeteg ember felfelé. De jó, hogy most jöttek. Leérve kipróbáljuk a mosdót, és rájövünk, hogy kifogyunk az innivalóból. Sebaj, a közelben pótoljuk. Próbálunk fagyit venni, de nem kapunk. Akkor miért van kinn a tábla?
Második cél a Megyer-hegyi tengerszem (GCtege)
Szélesség N 48° 21,396' Hosszúság E 21° 34,411' Magasság: 284 m
Nem tengerszem persze, bányató, de azért érdekes. Meredek falak, víz, erdő. A parkolót jól megtaláljuk, bár magánterületen van. Egy fürdőgatyás polgár integet is. Fizetni kell? Nem jön oda, nem fizetünk. Tábla is mutatja a tengerszemet, a GPS is az irányt, indulás. Meredek, és szúnyogos. Ny.-nak rémlik, hogy a leírásban mintha lett volna pár szó a rövid és meredek, vagy a hosszabb lankás megközelítésről. Újabb tanulság, megjegyezzük: figyelmesen elolvassuk a leírást és a kommenteket. De itt nagyon sok a szúnyog, és nagyon meredek. Pár szuszogással ivószünettel azért felérünk. Szuszogunk, de lefelé látjuk, milyen iszonyú meredek, és hosszú. Tulajdonképpen gyorsan felértünk. Fenn a tónál megtörténik a lehetetlen, még több a szúnyog. Követjük a GPS jelét, és sok egyforma sziklára találunk. Már majdnem megijedünk, kétszer is nekifutunk, de mégis meglesz a megfelelő szikla. A keresést Ny. vezeti, nagyon lelkesen. Megtaláljuk a dobozt, logolunk. Olvasgatom a bejegyzéseket, Ny. rám szól: Ne olvass, írj! Tényleg megesznek minket a szúnyogok. Kimegyünk a tóhoz, csinálunk pár fotót. A barlangokba nem nézünk be, túlságosan koszosak. Vissza kocsihoz, indulunk tovább. Meleg van, és ismét szomjasak vagyunk. Benzinkútnál jutunk hideg ásványvízhez, jólesett. Indulás tovább Regéc felé.
Harmadik megálló, Regéci vár (GCReVa)
Az út vadregényes erdőn vezet át, szűk kanyarokkal. Elmegyünk egy virtuális láda mellett, de nincs kedvünk megállni. Regécen tavasszal voltunk, felismerem az utat, tudom, hol álljunk meg, merre vezet az ösvény. (A várhoz vezető út meglehetősen szűk és rossz, a kényelmes sétára egyesek mégsem vállalkoznak, és a várhoz kocsival, vagy motorral mennek fel. Tényleg nem értem.) Nagy beszélgetésben tesszük meg az utat fel és le. Könnyű úgy, ha kapunk levegőt. Ny. hozza GPS-t. Képtelen vagyok azonosítani a rejteket, Ny. fedezi fel. Jó nyakatekert hely, kapaszkodni kell. Van pár turista a várban, elbújni sem tudunk. Nem baj, kimászunk, megtalálunk, logolunk, rejtünk. Reménykedünk, hogy a többieket nem érdekli, hogy mit csináltunk ott. Pár fotó a várban, séta le. Mintha azért már fáradnánk…
Negyedik cél: Vizsolyi Biblia (GCVIBI)
Itt is jártunk tavasszal - Bibliát nézni. Most virtuális ládát keresünk. Rögtön meg is van, a koordináta jó, a leírás alapján megtaláljuk. Mehetünk tovább.
Utolsó cél: Boldogkő vára (GCBOLD)
Az előzetes felkészülés alapján tudjuk: középkori étterem van a várban. Készülünk a kézzel-lábbal evésre, de előbb… Megérkezünk. A parkoló zárva: Szittya fesztivál. Motorosok, ősmagyarok, rock zenekar. Belépés jeggyel, a szittyák szedik. Mondom, én nem szittya, csak vár. Azt mondják, a vár bezárt. Mondom, étterem, mondják, van az is, menjünk. Megyünk. Úgy döntünk, eszünk-iszunk előbb, aztán jöhet a láda. Az étterem a vár pincéjében. Fa asztalokon biztató fatányér, fakanál, leégett gyertyák. Leülünk, jön a pincér. Igazi középkori figura, bajuszos, tarsolylemezes. Középkori leplet ad ránk, jól jön, ha kézzel kell enni és jópofa is. Jobb mint a papírkorona Visegrádon. A pincér megkérdez bennünket, mit innánk. Ny. ásványvizet kér, a pincér szerint szóda van, jó hideg. Nekem ez kicsit furcsa, Ny. azt mondja, jó lesz. Én szomjas vagyok, de vezetek, egy kólát kérek. Na az ami itt nincs – mondja a pincér. És mi van – kérdem én. Szörp. Bodza, málna stb. Állj – mondom én – bodza szörpöt. Ide is – mondja Ny., megismerve a lehetőségeket. Kapjuk is nagy cserépkorsókban a hideg bodzaszörpöt. Nagyon finom, jól esik. Megnézzük a falapokra rögzített étlapot, rendelünk. De mit együnk? Sült csirkét rendelünk, a kérdés csak az: két egész, vagy két fél. A pincér megoldja – egy egész is elég lesz, így megspórol nekem némi pénzt és szerez némi borravaló többletet. Éppen csak eljutunk a mosdóba, és éppen csak megcsodáljuk, hogy tűz felett, bográcsban melegszenek a levesek, melyekből igény esetén merít a pincér, s már jön is a csirkénk. Juhtúróval, fűszeres sült krumplival, valamilyen gyümölcsmártással. Finom és rengeteg. Másnap is jóllakunk abból, amit hazaviszünk. A kézzel evés kényelmes, a húsdarabokat szószba és túróba mártogatjuk, a zsíros kezünk letisztítására egy kis dézsa citromos meleg vizet kapunk. Nagyszerűen működik. Csak egy kutya hiányzik kéztörlőnek, és csontot ropogtatni. Tele gyomorral indulunk a láda után. A leírást nagyjából követjük, de sok a közelben a szittya, meg nehéz a pocak is, és fáradt már a láb is. Jó megoldásnak tűnik, ha most nem találjuk meg, mert akkor visszajöhetünk. De megfogadjuk, hogy legközelebb evés előtt megkeressük a ládát. Ezután haza. A GPS rövid utat keres, ami pocsék. Visszafordulunk, tudom én úgy az utat, mint pár műhold. Hazafelé fagyira vágyom, meg is vesszük, de aztán otthon nincs erőm enni. Elfáradtunk. A következő hét az izomlázról szól. Megérte? Feltétlenül. Tervezzük a következő utat, és megegyezünk abban, hogy a geocaching kiváló hobbi.
