Hetek óta készülődtünk erre a napra. Sőt, tulajdonképpen egy éve. Másodszor vállalkozunk a szendrői túrára, az első kellemes volt, így ismételtünk. Persze ez az ismétlés nem is ismétlés, mert tavaly 15A volt, idén 15B. A rendezők szerint ez még szebb is, bár nehezebb. De nem félünk, és különben is készülünk - tervezzük az útvonalat, méregetjük a szintdiagramot. Erre már csak azért is szükség van, mert a 'hivatalos', vagyis a rendezők oldalán található kissé furcsa: tartalmaz egy függőleges szakaszt és valahogy épp nem az az elrendezése, mint mi látjuk (kiderül utólag, egybevetve a saját utunk rögzített adataival, hogy az útirány itt épp fordított, a valósággal szemben, visszafelé mutatja a szintdiagram a túrát). Szóval mi inkább a saját készülékeinknek hiszünk, és igazunk van.
Indulás szokás szerint hajnalban, ötkor csörög a vekker, hatkor már úton vagyunk, kicsit messze lakunk, és szeretnénk minél előbb elrajtolni. Ennek fő oka, hogy 4-kor asztalfoglalásunk van Encsen, ahová szintén szeretünk visszatérni, amikor lehetőségünk van rá. Így aztán a túrával időben végeznünk kell. Szóval reggel éppen csak pár szendvics készül és a macska kap reggelit, amit nem is ért: ilyen korán még nem éhes, inkább szeretné, ha hagynánk aludni. A felszerelésünket már péntek este összepakoltuk, izotóniás ital, víz, kóla (mindenkinek ízlése szerint), műzliszelet, USA bionicle (vagy biotech USA vagy mi) zabszelet a hátizsákba, pulcsi, mellény és kész is vagyunk. Menet közben egy megálló Miskolcon, na itt fázunk azért. reméljük, hogy kialakul az idő, bár a szervezők az utolsó emailjükben garantálták a jóidőt. De miért hinnénk nekik? A kocsiban jobbnál jobb zenék, sikerül időben érkezni, nyolc után már parkolót keresünk, és most találunk is. Kis aggodalom azért, hogy vajon mások úgy parkolnak-e, hogy majd ki is tudjunk állni a klassz helyünkről, de aztán úgy döntünk, ráérünk emiatt aggodalmaskodni. Túracipő a lábra, kullancsriasztó és indulás.
A regisztrációnál már rutinosak vagyunk, de azt megjegyezzük, hogy az előregisztrációval rendelkezők sora hosszú, a helyszíni regisztrációs asztalok szinte üresek. Ez nem kellemes és nem logikus. De nincs gond, kivárjuk a sorunk, fizetünk és indulunk. Közben figyeljük a jelmezes túrázókat, akiknek saját külön díjazásuk van. Sajátos egyenruhás kreációkat látunk, felnőtteket játékfegyverrel és mindenféle második világháborús zubbonyokkal. Nem mindet tudjuk hová tenni és nem mindről tudjuk, mit gondoljunk.
Indítjuk az órát és kilépve az épületből beállunk a sorba. A népszerű túráknak jó ez a hangulata, érdekes, ha ekkora a népsűrűség a túrautakon.
Idén nem kezdünk azonnal enni, de vetkőznünk hamar kell, mert az időjárás javul, a szervezők tényleg intézkedhettek, a nap kellemesen melegíti a tarkónkat. Szóval pulcsi le. Egy kis társaságot követünk, aztán utolérünk egy osztályt. Gyorsítunk, hogy ne kellene sorbaállnunk az ellenőrzőpontnál, de nem diktálnak nagy tempót, viszont hangosan (és jópofán) nyögnek, éhesek és szomjasak és szeretnének már a célban lenni. Pedig éppen most indultak. Már tavaly is láttunk osztályokat és már akkor is tetszettek. Az út eleje a piros jelzésen indul, a település határában lévő legelő mellett visz.Már ekkor felfigyelünk egy kutyára.
Az előttünk haladó csoport mellett ugyanis egy kis pincsit látunk, meg is jegyezzük, hogy ilyen kurta lábakon nem lesz könnyű a túra. A kutyákat nem bánjuk amúgy, sőt szívesen ismerkedünk, de most azt vesszük észre, hogy a pincsi mintha csatlakozna egy éppen mindenkit megelőző futóhoz. Azt gondoljuk majd visszatér a gazdáihoz, de amikor lemarad a futótól minket vár meg, hozzánk csapódik. De úgy látszik nem voltunk elég jók neki, mert egy másik párral ment tovább. Aztán látjuk, csatlakozik másokhoz is, van csoport, aki nem vállal vele közösséget, de vannak akik még segítik is, amikor a kövek között nehezen tudja átszelni a patakot. Végül szem elől veszítjük, reméljük beért és megkapta a kitűzőjét.
Az első szakasz lazán emelkedik, bírjuk, nagy tempóban is. a faluból kiérve szántóföld mellett, majd egy mezőn vezet a jól követhetően jelzett és az itinerben részletesen leírt útvonal. Végül a piros+ jelzésen elérjük az erdőt, mély traktornyomokkal felszántott erdei úton haladva elérjük az első ellenőrző pontot. Itt megkapjuk a pecsétet az itinerünkbe, egy cicát, átvesszük az ellátmányt jelentő ropinkat, amit elteszünk nehezebb időkre. örömmel fogadjuk az útbaigazítást és zabszeletezve indulunk tovább. Emelkedik az út, majd el is ágazik a jelzés (zöld+), a nagy beszélgetésben el is nézzük, szerencsére hamar jön szembe egy társaság, akik hasonlóan jártak. Mi is ránézünk a GPS-re és keressük a jeleket a fákon, és kiszúrjuk, hogy igazuk van, gyorsan fordulunk és visszatalálunk a helyes ösvényre. A zöld jelzésen leereszkedünk a völgybe ahol hamarosan elérjük a patakot, melynek medrében víz nincs, aztán lesz. Érdekes patak: hol van, hol nincs. Ha van, gyakran kell átkelnünk rajta, ha nincs a meder kövein kell haladnunk. Tetszik a túra, érdekes és változatos. Az igazi kaland két őz, akik karnyújtásnyi távolságra vágtatnak át előttünk az ösvényen és vágnak neki a hegyoldalnak. Felénél elfáradnak és megállnak pihenni - ez azért megnyugtat minket, még nekik is meredek.
Párszor átgázolunk a patakon, elmegyünk egy barlang mellett, majd azt vettük észre, hogy valóban eltűnt a patak. Aztán elérjük az igazi látványosságot, az Ördög gátját, ami egy érdekes sziklaalakzat. Megnézzük, fotózunk, aztán megkerüljük szabályosan, ahogy az itiner írja és ahogy a jelzett út mutatja. na meg ahogy kímélhetjük az ízületeinket és a nadrágjainkat. Az ismét előkerülő patak mentén némi lankás haladás után jön is a második ellenőrzőpont. A gomba pecsét mellé kapunk a rendezők túraajánló kártyanaptárából, tetszik, hogy nem januártól-decemberig tart, hanem a turistaszezont követve májustól áprilisig.
A második ellenőrző pont után felfelé kanyarodunk, következik a második emelkedő a gerincre. Felkészültünk rá, de azért kemény. Eljön a holtpont is, de nem csoda, hiszen már 2,5 órája úton vagyunk. Azért szép egyenletes tempóban felérünk. Némi hullámzás a hegytetőn. a kilátás szép, látjuk a falut, az út első szakaszát, most madártávlatból. És a hegyi házakat, amiket lentről figyeltünk a hegyoldalban, most közelről. Orgonát is szagolunk és indulunk a lejtőnek.
Ismét szembejön egy csapat vizslával az élen, ők nagyon elnézték a jeleket, útbaigazítjuk őket, megfordulnak, remélhetőleg beértek még így is, bár azért húzós lehetett. Talán jobb lett volna kitartani már és visszafelé teljesíteni a kört. Bár igazuk van, így a szabályos.
Még adunk egy-két csoportnak útbaigaztítást, aztán már zárjuk a kört és ismét a piros+ jelzésen visszaérünk a harmadik ellenőrzőponthoz, ami tulajdonképpen az első is volt. A delfines pecsét mellé jegesteát kapunk, tökéletes ötlet, nagyon jókor jött, jól esik, azonnal meg is isszuk. Innen már lejt az út a faluig, haladunk szépen. Visszaereszkedünk a legelőhöz, visszanézve megbeszéljük, hogy nemrég hol jártunk, és már ez büszkeséggel tölt el minket. A falu szélén méhkaptárok állnak az egyik kertben, persze, hogy meg is csípi Ny-t egy méh. Figyeljük, de szerencsére nincs allergia.
A végére már fáradunk, az utolsó kilométerekre sajogni kezdenek a lábak és izmok. Jól esik beérni, rögzíteni az időt és a kocsinál lerúgni a cipőt. Ismét látjuk a játékpuskás jelmezeseket, a rövid távon kerültek, valószínűleg a jelmez érdekesebb nekik, mint a túra. Gyorsan megkapjuk az utolsó pecsétünket, ami talán sárkány, és már át is vehetjük az oklevelet és a jelvényt, amin a táv második teljesítését jelző szám is látszik.
Kis nyújtózkodás és irány Encs, az Anyukám mondta (De előtte még útba ejtünk egy geoládát is, persze, lásd alant), és a zseniális Rossa pizza rikottával és sült paprikával. hagyunk helyet a desszertnek is, szuper csoki pie, és isszuk a megszokott málnaszörpünket. A hely egészen tele, a szombati forgalom egészen más, mint amit eddig tapasztaltunk. A szomszéd asztalnál szuperszínvonalas borkóstolásnak vagyunk tanúi, a vendég nagyon szakért, a pincér nem tud elég jó bort hozni. Mit is gondolt, 2013-assal próbálkozik...
Aztán a pizza után megállunk még Nyíregyházán, szeretnénk venni pár virágot, aztán irány haza, és fél nyolc tájban már itthon is vagyunk.
Az autóban hazafelé összegezzük a napot, és elégedettek vagyunk magunkkal, és a majdnem 4 km/h átlagsebességgel, amit a túrán teljesítettünk. Szeretjük a jól szervezett túrákat, ahol sok ember vesz részt, és érdekes helyekre visz el. A Vitézlő ilyen. Azon is elgondolkozunk, hogy jövőre meg kellene próbálni a biciklis távot.
412. Szikszói Turul-szobor Arnót határában (GCTuru)
Hosszúság E 20° 53,993'
Magasság: 160 m
Geoláda típusa: Hagyományos geoláda
