454. Farkas-kút (GCFK)
Hosszúság E 19° 57,500'
Magasság: 550 m
Geoláda típusa: Hagyományos geoláda
Ebben az évben egy napra esett a Vitézlő (korábban már írtunk róla itt és itt), a Decathlon túra és a fél Bükköt letaroló tavaszi vihar. A vitézlőt megrendezték, de nem mertük kockáztatni a rossz időt, a Decathlont elhalasztották. Eredetileg a Vitézlőn akartunk indulni, az edzéssel töltött tél után összemérve a múlt évi teljesítményt az aktuális tudással. De kapóra jött az új Decathlon időpont, és erre készültünk. (Erről is írtunk már korábban itt, itt és itt.)
Legalább két dolog miatt szuper túra készült. Először is igazi versenyre készültünk a tavalyi időnkkel, komolyan. És van Gyöngyösön egy szuper kritikákat kapott hamburgerező. A geocaching már csak hab a tortán - a környék ládái jórészt megvannak már, azért akadhat még egy lehetőség. De ez tényleg csak ráadás, erre nem is készülünk ezúttal.
Nem indulunk túl korán, mire odaérünk már meg is telt Mátrafüred. Az eredeti kiírás a repülőtéren hirdetett parkolást, ez jó lett volna, rendezett dolog, jobb az árokparton álldogálásnál. Aztán ez nem működik, de legalább helyi polgárőrök irányítanak mellékutcákba, nem is túl távol kapunk helyet - legalábbis nem távolabb mint tavaly.
A szervezők nem csak ebben tanultak a korábbi évek tapasztalatából, de például a regisztráció és az indítás is gördülékenyebb és gyorsabb lett. A későbbi időpontnak (is) hála, szabad téri a regisztráció, az udvaron állnak az asztalok. Miután befizettük a díjat, mosdólátogatás és nekiindulunk.
Az utat már ismerjük, jelzik a társak is. A tömeg a szokásos, bár a számok szerint évről-évre többen vagyunk. Sok apró gyerek, sőt látunk szinte újszülöttel túrázókat is. Az első emelkedőt határozottan jobban bírjuk, mint tavaly, összesen egy megállóval fenn vagyunk a tetőn. Végül kiderül, hogy a teljes távon sem lesz szükség több szuszogásra, nagy tempót diktálunk hegynek fel és hegynek le egyaránt.
Az első ellenőrző pont után találunk egy olyan szakaszt, amire nem emlékszünk, de biztosan itt volt pedig - valószínűleg nagy tárgyalásba feledkeztünk.
A második ellenőrző pont Sástó, aztán következik egy rövid emelkedő és a nagy lejtő Lajosházához. Közben megkeressük a ládát, egy pihenő gerendaházának tetőzetébe rejtve. Csodák-csodája, a kisház üres, feltűnésmentesen tudjuk megkeresni a dobozt. Máskor mindig tele a hely, most nem szúrják ki a gyanús viselkedésünket az érkező túratársak sem.
Szemben szuszognak a hosszútávú versenyzők, mi óvatosan, térdeinkre vigyázva ereszkedünk. Felfigyelünk egy apa-fia párosra, iskoláskor előtti srác, egyfolytában nyomja a szöveget, rengeteg mesélnivalója van és folyamatosan van utánpótlás. Egy lélegzetvételnyi szünetben az apja meg is jegyzi, hogy folyton beszél, de nem veszi zokon, sőt, szerinte igazából apa tehet róla, hiszen mindig válaszol. Leérve a harmadik ellenőrzőponthoz (ahol banánt kapunk ellátmányként, idén nincs Horalky csoki!) még látjuk őket, a térképet tanulmányozzák, gyakorolják a pontos helymeghatározást.
Az út ismét emelkedni kezd, de valahogy tavaly is itt mentünk nagy tempót, idén is gyorsulunk. Előzünk, bár néha nehéz, mert egyesek nem vesznek tudomást a gyorsabbakról és nehezen engednek el. A kőbányáig emlékszünk az útra, aztán dereng egy rét is. Itt ismét egy apa-fia páros, egy másik, nem az előbbi okoz derűs pillanatokat a hallótávolságban levőknek. Apa meséli a fiának, hogy milyen érdekes eltérés van a telefonja GPS adatai és az itiner között. Aztán elmondja még egyszer. Aztán harmadszor. És ekkor kisfia, egyetlen túratársa megkérdezi: tessék? Hozzám beszélsz? Na ezen mindenki röhög, mi is, az előttünk menő lányok is.
És ekkor már visszaérünk Mátrafüredre, az utolsó szakaszt hosszabbnak emlékeztük, egyszerre csak előttünk a kilátó, az utolsó ellenőrző pont, hirtelen kibukkanva az erdőből. Na ennek örülünk, mert azért már kezdjük érezni az izmainkat. Már csak a célig kell leereszkednünk, leállítjuk az óránkat, és már (tényleg azonnal, másodperceken belül) kapjuk is a jól megérdemelt oklevelet és a kitűzőt.
Az időnk, na az szuper. Javultunk húsz percet, van értelme a téli edzésnek. Jól is ment a túra és fényes az eredmény is. Simán beférünk vele az indulók (vagy ezerhatszáz ember egyébként) első ötödébe.
Vissza a kocsihoz a túra legkeservesebb része. Fejben már leeresztettünk, hirtelenül mindenhol fájni kezd, csak elérni szeretnénk az autót és indulni haza.
A hamburgerevés sajnos elmarad, a kinézett hely hülyén van nyitva, szombaton valamikor a délután közepén nyit, na azt nem várjuk ki. Örök aduászunk a poroszlói Fehér Amur lesz a b-terv, tele van, persze, de éppen ürül egy hely a Tisza partra nyíló teraszon, leülünk. és csodák-csodája nem halászlét eszünk, hanem rántott süllőfilét karikaburgonyával (szuper) és fűszeres harcsafilét roston, héjas burgonyagerezddel (ez is). Nézegetjük az árnyékot kereső kutyákat, aztán eszünk még egy jégkrémet és irány haza.
(Ezek a tavalyi túra adatai, idén sem változott)
