A szezonnyitó teljesítménytúra még mindig nem unalmas. Harmadszor vagyunk itt és a számunkra kedves táv harmadik útvonalon halad. a tavalyi erőltetett menet után nem is árt a változás. Az a táv kissé sem volt családbarát, sőt inkább nyaktörő lejtővel és nagyon kellemetlen emelkedővel kifejezetten nehezen teljesíthető. Persze a tavaly előtti táv talán túlságosan is könnyű volt, ezért az idei változást értékeltük, az előzetes térképes felkészülés alapján kezelhetőnek tűnt a túra. Szóval neveztünk, összekészítettük a felszerelést (ami már teljes és profi), letöltöttük a környező ládákat és kitaláltuk azt is, hogyan tehetnénk a hasznost még kellemesebbé: kitérővel Répáshuta felé, ebéddel a Vadász étteremben.
Hogy mindez beleférjen a napba ötkor kelünk, hatkor már indulunk is, nyolckor pedig már Mátrafüreden keressük a parkolóhelyet. Abban reménykedtünk, hogy korábban érkezünk, mint tavaly, így lesz még hely a közelben, de tévedtünk, egyre népszerűbb a túra, egyre több a résztvevő, Mátrafüred csordultig megtelt. A túrához kilométereket teszünk hozzá, a start és a kocsi közötti távval. A regisztráció zökkenőmentes, befizetjük a részvételi díjat, még egy mosdólátogatás (nagyok a sorok), aztán indulunk. A logisztika kicsit javult, már reggel zsíros és lekváros kenyerek várják az éheseket, a kávéautomatát éppen feltöltik (valószínűleg nem utoljára aznap).
Az út először a településen vezet, többen követjük az útvonalat. Elhaladunk az Avar hotel mellett, ami nem működik, nem vidám látvány (amikor itt jártunk, szerettük). Az utat gondosan kijelölték, bár egy helyen elterelés is akad, arra gondolunk, hogy így akarják talán megfelezni a tömeget az emelkedőn. Sikerül is, némelyek letérnek a terelőútra, mások (mint mi is), maradnak az eredetin. Nekünk muszáj - ott esik útba a kinézett láda.
Muzsla kilátó és pihenőhely (GCMK)
Hosszúság E 19° 58,038'
Magasság: 473 m
Geoláda típusa: Hagyományos geoláda
A felfelé kapaszkodást csak egy helyen szakítjuk meg, akkor is csak azért, hogy igyunk és vetkőzzünk: a softshell dzseki sok, a napnak van ereje, elég a polármellény felső rétegnek. A rejtekhelyhez éppen jókor érkezünk, kicsi a forgalom. Könnyen megvan a láda, mehetünk fotózni.
Ekkorra már megállapítjuk, hogy nagyon sok az eb-turista idén, jópofa kutyusok előzgetnek bennünket, az egyik gazdijával meg is beszéljük, a kutya dupla távot tesz, mert előre-hátra ingázva a gazdik körül. És sokan vannak kisgyerekekkel, babákkal is, mindenféle hasi- és hátizsákos gyerekhordozós megoldásokkal.
Az első ellenőrző pontnál (Rákóczi forrás) a pecsételés mellé csokit is kapunk. Elmajszoljuk rögtön, és rájövünk, hogy emelkedőn enni eléggé megnehezíti a lélegzést. Az előzetes tervezés és a GPS még sejtet némi emelkedés, mielőtt megkezdenénk a Lajosházára vezető meredek ereszkedést. Közben Sástónál a második ellenőrző pont következik. A terep itt ismerős, felkészülten várjuk az emelkedést és rutinosan a járható utat választjuk a sáros ösvény helyett. Az ereszkedés óvatosan megy, figyeljük a szembejövő futókat és megállapítjuk, hogy nem sárosak, ez pedig azt jelenti, hogy a talaj jobb mint tavaly - nincs sár. Tényleg könnyebb a közlekedés, nem csúszik, csak a köveket takaró avarra kell vigyáznunk. Elengedjük a nálunk gyorsabbakat, ha halljuk, hogy érkezik valaki, félreállunk. Ezért nem esik jól, ha minket feltartanak, pedig van pár eset, amikor a nyilvánvalóan lassabb csapat tudomást vesz rólunk, hátrapillant, de elfoglalja az ösvény teljes szélességét és nem ad utat. Nem túl udvarias, pedig eléggé apró dolog.
A lejtő alján azért van némi sár, de megoldjuk, és az ellenőrző pont után jöhet a második emelkedő. Nem hosszú és nem is meredek, nagyon nagy tempót megyünk rajta. Elmegyünk egy kőbánya mellettt, aztán már visszafelé kanyarodunk, irány Mátrafüred, a Kozmáry kilátó, az utolsó ellenőrző pont. Az utolsó emelkedő végét már várjuk, szeretnénk meglátni a kilátót. Aztán egyszerre csak megvan, és ereszkedhetünk is a célhoz.
Itt is nagy a tempónk, előzünk, utolérünk gyerekeket, akiknek visszaadjuk a leesett kendőjüket. A célban látjuk a Törp túra résztvevőit, a legfiatalabb turistákat, egyen ajándék hátizsákkal, nagyon cuki látvány. A célban rögzítjük az időnket, és már kapjuk is a teljesítésről az oklevelet és a kitűzőt. Az oklevél névre szólóan jön szinte várakozás nélkül a nyomtatóból, rajta az időeredménnyel - ez komoly logisztikai fejlesztés az előző évekhez képest.
És jön a legnehezebb rész - vissza a kocsihoz. A célban leeresztettünk, minden lépés fáj. Alig várjuk a cipőcserét és iszunk, rengeteget. Aztán elindulunk ebédelni, Répáshutára.
Már ebédeltünk itt, készülünk is nagyon. Fincsi dolgokat rendelünk: Vadpecsenyét fokhagymás szaftban házi burgonyapogácsával, lekvárral és a zseniális Bükki vadasszeletet házi knédlivel, lekvárral. Megiszunk egy-egy alkoholmentes sört, aztán a desszertről lemondunk, Mályiban pótoljuk a szokásos cukrászdában, Madártej szelettel és almás-mákos sütivel. Aztán már csak a hazaút van, és még nincs hat óra, amikor hazaérünk. Fáradtak vagyunk de nem halálosan: segített a felkészülés, a ráhangoló falukerülések és a tudatos tervezés. Máris jöhet a következő túra tervezése.
A macska csak a korai reggelit veszi észre az egészből, még aludt, amikor mi már szervírozunk, ez mostanában nem szokása, ahogy virrad útra kel, de most a napkeltét is megelőztük,
